Talán megbocsájtotok nekünk, ha saját magunkról dicsérően nyilatkozunk, de annyira jól sikerült a hétfői Team’Story csapatépítő akció, hogy a bőrünkből ki tudnánk bújni örömünkben!
Egy feledhetetlen este: Team’Story az Öbölházban!
Ilyen esetekben természetesen a dicséretet az alap stáb felől kell érteni a stáb egészét értendően, azaz a Team’Story magja nyilvánítja ki elismerését a csapat tagjai, avagy a segítők, külsősök és nem utolsó sorban, a remek közönség felé.
Nekünk, alapító tagoknak elég az is, hogy érezzük az energiát, ami árad minden részletből, minden elemből, melyből felépül az egész történet és maga a Team’Story építménye is. Az a minden, ha érezzük a szeretetet a közönség felől, mely önfeledten játszik és szórakozik, miközben sokat tanulunk is egymástól, egymásról.
Az eddigi utolsó felderítésünkre speciális bűnüldöző alakulatokkal és megerősített védelemmel érkeztünk és ez el is érte a kívánt hatást…
A Festo-AM cég és az Öbölház
Az egy dolog, hogy a Festo-AM Pneumatika Gyártó Kft. cég neve máris fényesen tündököl és még fényesebb jövő előtt áll – így alapból hatalmas megtiszteltetésnek vettük a meghívást -, de mint kiderült, a cég a Covid-éra óta nem rendezett céges eseményt, így még meghatóbb volt, hogy erre az estére minket választottak programnak, megbíztak bennünk és meghívtak minket!
Az este már alapból kellemesen indult, hiszen a Kopaszi-gáton lévő Öbölház Rendezvényközpont egy kimondottan elegáns, impozáns, pozitív hangulatot árasztó letisztult hely, mely kimondottan alkalmas az efféle céges összejövetelekre és bárminemű nagyobb volumenű rendezvényre is.
A B2Sky Travel nevét dicséri a hely lefoglalása és a kitűnő catering biztosítása, melyben exkluzív és igazán ínyenc fogások és kompozíciók várták a játékok hevében megéhező illetőket. Le a kalappal a kínálat előtt!
Hosszas, lázas szervezéssel eltöltött időszak után végre a helyszínen voltunk és nekiláttunk a csapatépítő előkészületeinek. Ez hosszadalmas és fárasztó munka, de az ezután következő órák minden percéért megéri!
A bűn hullámai ha elindulnak…
A Team’Story osztag minden egysége időben megérkezett és az illegalitásban bújkáló kartellfőnökök, azaz szeretett színészeink is be lettek – szó szerint – csempészve szépen egymás után. Már az öltözőben olyan hangulat alakult ki, mintha egy előadás közepén lennénk, a színészek azonnal teljesen átvedlettek a szerepek megkívánta karakterekké – nemcsak ruháikat cserélték le, de személyiséget is váltottak, és úgy is maradtak az előadás végezetéig.
Mindegyikőjük egytől-egyig alázatos, szívvel-lélekkel dolgozó színművész, akik a fellépésekért és a közönségért élnek-halnak, legyen szó bármilyen nehezítő körülményről.
Fél 8 magasságában elindult a bűnök megállíthatalan láncolata, és Rábaközi Gergő (Ezredes) személyében az első nagyágyú is bevetésre került. Majd egy igazi nagymenő, Ficere Béla (Pablo Escobar) harsány megjelenése szabadította el az igazi rémületet. A hangulat azonnal magas fokozatra váltott, pár perc múlva már sokan magukból kikelve kacagtak.
Bajor Lili (Lúcia) és Pethő Kincső Nóra (La Madrina) tovább fokozták a plafonig emelkedő jókedvet, majd szép sorban érkeztek a többiek, akik szintén még magasabb szintre léptették az est fényét és derűjét és előrevetítették a bűnben tobzódó este várható bonyodalmait.
Pásztor Csaba (Charles Birger) és Janka Bence (Rafa’ Quintero) is elfoglalták kiharcolt területeiket, majd Rajkai Zoltán (Félix Gallardo) vette uralma alá a nagyérdemű humormércéjét, kimaxolva azt, ahogy csak lehet. Itt már egybefolytak a színészek a közönséggel, mókás, odaszúrós beszólásokkal cukkoltak egy-egy kiválasztott személyt és ment a poénos oda-vissza szójáték, mely csak színesített az amúgy is izgalmas és pörgős műsoron.
A fordulat…
Miután minden elsötétült, mindenki az asztalok alatt talált menedéket és füst, valamint velőtrázó hangerejű lövések töltötték be a teret. Az asztalok alól előbújva szembesültünk az éppen szülinapját ünneplő Roberto Escobar meggyilkolásának tényével…
És innentől indult az igazi rettegés!
A kiválóan felvezetett színészi játék megalapozta a terepet és a hangulatot az este sztori alapú taktikai játékához, mely 6 elemből állt (nyomozós vacsora, kaszinó, kincskeresés, kódfejtés, szabadulószoba, kontakt színház) és Roberto alattomos gyilkosának megtalálására hegyeződött ki.
A színészek, mint kegyetlen és rettenthetetlen, önös érdekű kartellvezérek vették be egymás után a közönség területeit és törtek meg minden ellenállást – a Festo-AM cég vezetői és munkatársai pedig a legelső pillanattól kezdve megadták magukat és a Team’Story mellett álltak: együtt mozogtunk és haladtunk a játékban, nagyokat nevetve és álmélkodva.
Az ellenszegülés amúgy is felesleges lett volna, itt kegyelemnek helye nem volt!
Felnőtt, meglett emberek élvezték kisgyerekek módjára a vidám, csavaros, elgondolkodtató és agyi tornát gyakran igénylő feladatokat, játékokat, melynek során az ügyesebbek egyre közelebb kerültek a megoldáshoz…
A forrponton, együtt lélegezve
A hangulat csak forrt, és tényleg hihetetlen volt ennyi embert boldogan együtt játszva látni, ezt az érzést elég nehezen lehet leírni, ezt valóban át kell élni és közelről kell látni! Megszűnt minden evilági gond és konfliktus, nem voltak nézeteltérések, semmi nem számított itt, csak a csapatépítő játék.
A Budapest Headshotnak és Bíró Attila operatőrnek nem volt könnyű dolga, ekkora sürgés-forgásban helytállni és fényképezni, videózni igazán embert próbáló feladat volt – köszönjük nekik a helytállást és a profi munkát!
A játék ízére mind jobban ráérezve a közönség is – szó szerint – egyre több lapot húzott elő, a közel tucat animátor alázatos, ügyes és furfangos irányítása alatt sokan rájöttek, hogy hogyan és hol lehet itt-ott ügyeskedni, csalni egy kicsit és akár megvesztegetéssel is, de előre jutni.
A kaszinó előtt tolongtak az emberek, igyekezett mindenki minél több pénzzel visszatérni az asztalához, és ugyan menet közben el-, és feltűnt néha itt-ott egy-egy köteg kósza pénz, de csak meglett a gazdája minden dollárnak és nem ért senki kár.
A börtön előtt ugyan nem volt nagy nyüzsgés, de egy-két érdeklődő óhatatlanul a rácsok között töltött rövidebb-hosszabb időt.
A szemfüles 11-es asztal már régóta rejtegette az áhított széfet, mely szó szerint életmentő, azaz inkább felmentő bizonyítékokat rejtett, de végül az egész este folyamán kitűnően, nagyon átgondoltan és lendületesen játszó 6-os asztaltársaság vitte a prímet és vitte el a nyertes címet a csapatépítő alkalmával!
Vendetta helyett: boldog búcsúzás
A hangulat a csapatépítő játék végeztével sem csökkent, a búcsúzáskor láttuk a kipirosodott arcokat, melyek a játék hevében kaptak ilyen színt, a csillogó szemeket és a mosolygó arcokat: nekünk tényleg ez a minden és köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést
Ezek közül a cég HR részlegét emelnénk ki, mely egy szervező kollégának így nyilatkozott: “a mennybe vittetek ezzel a programmal, annyira tetszett mindenkinek”!
Köszönjük szépen, ezért (is) érdemes csinálni ezt!
Napokig írhatnék erről az estéről, mely mindent egybevetve talán az eddigi legjobb, legösszeszedettebb és legvidámabb hangulatú Team’Story este volt, mely napokra, hetekre feltölti és felpörgeti az embert: az energiadózis hihetetlen, amit kapunk egy egy ilyen estétől.
Így már nagyon várjuk a következő alkalmat, melytől hasonlóan jó hangulatú élményeket szeretnénk kapni, egy biztos: rajtunk nem múlik, mindent megteszünk érte!.
Bízunk abban, hogy Te is ott leszek velünk hamarosan és átéled, szívedbe zárod ezt a különleges és felejthetetlen élményt, melyet együtt hozunk létre és a Team’Story által éljük át!
Keressetek minket, csak hívnotok kell és megyünk, rittyentünk egy csoda csapatépítő eseményt! Addig is ismerkedjetek velünk honlapunkon, ahol rengeteg tudnivalót, sok infódús blogbejegyzést, illetve egyéb dolgokat is találtok!