Egyszer mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor valamilyen eseményt meg kell szerveznünk. Ez lehet egy már régóta érő baráti összeröffenés, egy osztálytalálkozó, egy nagy családi esemény, vagy ha céges vonalon indulunk el, egy csapatépítő.
A szervezés azonban nem mindig könnyű feladat: pláne, ha meglátjuk a vendéglistát, és egy pillanatra megáll bennünk az ütő, hogy ennyi embernek mégis hogy szervezzünk olyan programot,
- ami mindenkit érdekel,
- ahol a csapat összes tagja örömmel ki tudja venni a részét a foglalkozásokból,
- és ami mindenki igényeihez alkalmazkodik?!
Bevalljuk, ez nem kis feladat: hiszen egy családi rendezvényen is ha 20 fő vesz részt, gondolnunk kell az idősebb hozzátartozókra, a fiatalabbakra, a hangosabbakra és a visszahúzódóbbakra – hát még egy több, mint 100 fős céges csapatépítő esetében mennyi embert kell számításba venni!
Na de mit szólnál, ha azt mondjuk, hogy van egy bombabiztos ötletünk, amivel nemhogy 100, hanem akár 140 fő is garantáltan mosollyal az arcán zárja a csapatépítőt?
Mutatjuk, hogy lehetséges ez, de előbb vizsgáljuk meg részletesen, miért is számít ez nagy kihívásnak!
Egy nagy létszámú csapatépítő kihívásai
Nagy létszámú csapatépítő események szervezése olyan, mint egy cirkuszi előadás menedzselése, ahol az elefántoknak és bohócoknak is egy sátorban kell együttműködniük.
Itt a legnagyobb kihívás az, hogy mindenki számára érdekes és bevonó programot találjunk, miközben az egyensúlyozó művésznek is megadjuk a lehetőséget, hogy csillogtathassa tudását. Az igazi trükk nem a tűzzsonglőrök megtalálása, hanem olyan tevékenységek kiválasztása, amelyek összehozzák a különböző karaktereket és képességű embereket egy nagy, összetartó csapatba.
A nagy létszámú csapatépítők másik akadálya a logisztika labirintusa. Olyan ez, mintha egy óriási (10.000 darabos) puzzle darabjait próbálnánk összeilleszteni, de minden egyes darab egy személy, aki saját elképzelésekkel, ételallergiákkal (stb.) dilemmákkal rendelkezik. Az egyszerű „gyülekező pont 9 órakor” itt olyan, mint egy hangya a szaharai homokban: könnyen elveszik.
Szóval, a szervezés itt nem csak azt jelenti, hogy mindenkit időben és helyesen navigálunk, hanem azt is, hogy mindenki tudja, mi és hogyan illeszkedik a nagy képbe.
És akkor még nem is beszéltünk a személyiség típusok ütközéséről, amely egy nagy létszámú csapatépítő eseményen olyan, mint egy spontán tűzijáték – sosem tudhatod, mikor és hol pattan ki a következő szikra.
A kihívás itt abban rejlik, hogy olyan tevékenységeket találjunk, amelyek mindenkit magukkal ragadnak, a visszafogott introvertáltaktól a mindig energikus extrovertáltakig. Ennek eléréséhez olyan programot kell készíteni, ami olyan sokszínű, mint egy zenei fesztivál line-upja, ahol mindenki megtalálja a kedvenc előadóját.
Az igazi varázslat akkor történik, amikor mindenki hazaérve azt mondja: „Ez volt életem egyik legjobb csapatépítője.”
A részvétel ezer arca
Általános tény, hogy szeretünk valami nagyobb célhoz hozzájárulni. Egy projektben vagy csoportos tevékenységben való részvétel erősíti a hovatartozásunkat és kellemes érzéssel tölt el minket, hogy erőfeszítéseink igenis számítanak – bónuszként pedig társas kapcsolatainkat is elmélyíthetjük és megerősíthetjük.
Részvétel – ez a szó mindenkinek más jelent. Lenyűgöző, hogy egy szót vagy egy tevékenységet hányféleképpen tudunk értelmezni és kivitelezni, gondoljunk csak bele: valaki szinte már hihetetlen hatékonysággal támogatja a folyamatban lévő projekteket a háttérből, míg egy másik dolgozó közvetlensége és kommunikációs képessége elengedhetetlen egy projekt vezetéséhez.
A részvétel ezerarcú: mi pedig a Team’Story megálmodásánál mind az ezer arcot számításba vettük. Már a kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy olyan programokat állítsunk össze, amiben így vagy úgy, de mindenki örömét leli: méghozzá egy igazán egyedi módon.
Tehetséges színészeinkkel karöltve pedig így született meg a sztori alapú taktikai játék szolgáltatásunk!
Amikor egy történet életre kel
Na de mit is takar pontosan egy sztorin alapuló taktikai játék?
A program keretében színészeinkkel együtt egy történetet fogtok együtt, közösen átélni és különböző izgalmas cselekmények részesei lehettek: alapvetően három rendkívül érdekes és híres történet közül tudtok választani. Ezek cselekményét híres színészeink adják, ti pedig szabad kezet kaptok.
És amikor azt mondjuk, hogy szabad kezet kaptok, akkor azt tényleg úgy is értjük – ugyanis a történeten belül nemcsak egy, hanem öt programelem közül tudtok választani személyiségetek, hangulatotok és érdeklődési körötöknek megfelelően. A történet alakításához mind az öt elem elengedhetetlen, így akármelyiket is válassza egy-egy kolléga, jelentősen hozzájárul a történet megoldásához.
Gondoljunk csak bele: valaki elképesztően jó a taktikázásban, a strategizálásban és a különböző akciótervek készítésében. Meglát olyan összefüggéseket és sémákat, amikre társai csak később eszmélnének rá – az ő hozzájárulása épp olyan fontos, mint egy olyan kollégáé, aki aktív cselekvéssel, például egy “alkudozás” kapcsán segíti a cselekmény előrehaladását!
És hogy milyen történetekben teheti magát próbára a csapat?
Lehetőségetek van egy izgalmas időutazást tenni vissza a 80-as évekbe, ahol nem más, mint a híres-hírhedt drogbáró, Pablo Escobarral üzletelhettek hatalmatok megszilárdítása érdekében: vajon ki fog nyertesként kikerülni a végén…?
Ha valami még vérpezsdítőbbre vágytok, akkor a 30-as évek Chicagójába is ellátogathattok, ahol Al Capone gengsztereivel paktálhattok le – ugorjatok fejest a város alvilágába!
És ha egy igazán magyaros izgalomra vágytok, akkor nincs mese – eredjünk a Viszkis Rabló nyomába!
Sztori, amit Ti alakítotok
Akármelyik történetbe is csöppentek bele, mindegyikben van egy közös pont: a történetet Ti alakítjátok, amit ötféleképpen is megtehettek.
Egy izgalmas nyomozás keretében résen lehettek, miközben értékes dolgok után kutathattok (kincskeresés), szabadulószobákat idéző problémamegoldó képességeiteket tehetitek próbára, sőt – logikai erősségeiteket is letesztelhetitek kódfejtő feladatokkal és a kaszinók színes világában is szerencsét próbálhattok!
Ez az öt feladattípus a foglalkozás alatt párhuzamosan fut, így bátran próbára tudjátok tenni magatok bármelyikben, sőt – akár több feladatot is kipróbálhattok!
Természetesen ezekhez elengedhetetlen a csapatmunka, a jó szerzveződés, így egyszerre több dolgozónak kell együttműködnie, hogy sikeresen leküzdjétek az akadályokat és csapattá alakuljanak.
Éppen ezért a sztorin alapuló taktikai játékunk remek választás, ha a csapatépítőn nagy létszámú közösség vesz részt. A különböző játékokban akár 100 fő is bármiféle gond nélkül tud érvényesülni, hiszen ezt a programot úgy alkottuk meg, hogy akár 140-150 főig kényelmesen részt tudjon venni benne mindenki, rendelkezzen közvetlenebb vagy visszahúzódóbb személyiséggel – hiszen ez a Ti történetetek, amit Ti alakítotok, együtt, úgy, hogy mindenki közreműködése számít.
Érvényesüljön mindenki a Team’Story csapatépítő programjaival!
Ugye mennyire jó lenne, ha a következő csapatépítőn mindenki kicsattanó lelkesedéssel venne részt a programokon?
Szolgáltatásaink széles választékában megtalálhatóak olyan programok, amik kifejezetten kis létszámú csapatoknak lettek kidolgozva – de természetesen a nagyobb létszámú programok sem maradhatnak el! A sztori alapú taktikai játékot meleg szívvel ajánljuk a figyelmedbe, ha 100-150 főnek szeretnél felejthetetlen élményt nyújtani.
Tehetséges színészeink egy egyáltalán nem hétköznapi, egyedülálló és interaktív élményt nyújtanak a dolgozók számára – erről a napról biztosan még hónapokig fognak sztorizni az irodában!
Kérj tőlünk bátran egy ajánlatot, legendás mozicsillagaink pedig egy örök emléket varázsolnak a csapatépítő napjából!